Az INWATECH Kft. közép- és hosszútávú stratégiai céljai között szerepel különböző exportpiacokra, azon belül is az ASEAN országokba való belépés. Exporttevékenységünk elindításának első fázisának megvalósítására 2020 májusában vállalatunk vissza nem térítendő támogatásban részesült a Külgazdasági és Külügyminisztérium által meghirdetett Exportfejlesztési Pályázati Program keretében.

Számos magyar referenciánk bizonyítja, hogy két, az európai szabadalommal rendelkező ContiSeqTM szennyvíztisztító, valamint az Inwaferm biogáz technológiánk versenyképesen alkalmazhatóak ipari és kommunális szennyvíztisztító telepek esetében egyaránt, továbbá versenyképesek mind a kivitelezési, mind az üzemeltetési költségek tekintetében. Pályázatunk keretében technológiáink a maláj piacra való bevezetésének első lépéseit valósítottuk meg, egy megvalósíthatósági tanulmány, valamint benchmarking elemzések elkészítésének formájában.

Jelen dokumentum tartalma nem minősül a Külgazdasági és Külügyminisztérium hivatalos álláspontjának